2013. augusztus 8., csütörtök

Fájdalmak

Kicsit kifejteném még amiről előzőleg írni kezdtem.
A hangokról, amik képesek hozzánk szólni, a szavak amik megérintenek.
Látom a sok megosztást, olvasom a nagy életbölcsességeket nap mint nap, csak a világban nem látok semmi értelmes változást.

Mivel - én úgy érzem - a dolgok elolvasása és megértése csak a felszín, alkalmazni pedig nehéz ezeket. Ha magunkba kell nézni és kicsit (sokat) változni, abba sokan belebuknak, sőt el sem indulnak.
Mert a változás fáj, a fejlődés fáj.
Akárhonnan nézzük, igaz.
Mert szembe nézni azzal, akivé lettünk a sok megalkuvás után, nehéz lesz.
Márpedig a változásnak ez a kezdete.
Szembenézni, és ha kell a nulla alá lemenni és újra kezdeni mindent.

Fájni fog.
Furcsa lesz.
Idegen minden.
Nem leszel önmagad.
Pedig milyen jó kis élet volt!
A lószart!!
Halott voltál!
Eltemetted magad a nagy kupac alá.
És azt mondtad: ez az életem, ezt kell szeretnem, akkor szeretem.
De itt ennél a mondatnál, valahogy megvonaglott az arcod, mert te sem hitted el, csak akartad.

Hiába mondta Buddha (vagy valaki): "Ha nem lehet úgy ahogy szeretném, akkor úgy szeretem ahogy van".
Ez a mondat nem lett a tiéd, de elhitted, és ültél tovább a szarban.
Azt hitted: ez az élet, ez lesz örökké, és elhitted: a tükörben te vagy.
Az az öregedő, ráncosodó, fájdalmakat hordozó tekintet Te vagy.
De nem.
Csak valami rád rakódott, ami beépült, és kicsit a részed is lett.

Mert a szarosgödörnek megvannak a keretei, a napi ritmusa.
Megszokott.
Kilépni belőle annyit jelent, meg kell mosakodni, és ismeretlen útra lépni.
Ahol mindenféle ismeretlen dolog fog történni velünk, meztelenek leszünk, és csupa tükör meg üveg lesz minden. Amiben láthatóak leszünk magunknak és mindenki másnak-aki látni mer.
És még fájdalmas kavicsdobálás is lesz, ahogy szembenézünk a hibákkal.
Mert amit ki akarunk javítani, azzal szembe kell nézni.
Azok lesznek a kavicsok, amik felsértik a páncélunkat.

Ami nem az én gondolatom (Banyáé), de fontos: a sok önfejlesztő és építő rigmus, feladat, nem fog élni hagyni. Ha mindent beiktatnál az életedbe, mikor éled azt??

És tényleg.
Ott van egy nagyon jó könyv/film: A titok.
A hálaüzemmód nagyon jó, hasznos.
De mikor az a feladat, hogy írj egy tízes listát arról, amiért hálás vagy, minden reggel írj hozzá újabb tízet, és minden nap olvasd el, érezd át, stb., akkor belegondolok, mennyi időt kell is ezzel tölteni reggelente? Pár hét múlva délutánig hálázok majd?
Dehogy.
Maradjunk inkább a járható utaknál, lehet ezt gyakorolni úgy is, hogy napi pár ilyen dolog, mikor eszembe jut, mikor nem valami koncentrálós feladatom van, pl. ahogy az agykontroll javasolta anno: reggel a wc-n simán lehet a gondolatokkal foglalkozni, no meg az előttünk álló napot jól programozni.

Még egy olvasott bölcsesség, még egyet is értek vele:
Magad légy a változás, amit a világban látni akarsz.
Kezdd el még ma.

Mindenkinek, aki még nem olvasta: Csernus Imre: A fájdalom arcai
Nagyon hasznos és jó könyv, ha mersz szembenézni magaddal.
A linken idézetek is vannak a könyvből, van amit én is beillesztettem ide, saját gondolatokkal megtoldva.
Jó olvasgatást.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...